Mivel is kezdhetném a blogom ezen szakaszát.Már magát a címet nehezemre esett leírni,mert kezdem úgy érezni ,hogy egyedül kell boldogulnom.Eddig ott voltak ők akiket emlékek öveznek körbe a szívem minden apró kis helyén megnyugvó érzések,de most már ők is kezdenek halványulni az életemből.Múlnak ahogy az emberi elméből a gondolatok,majd újra szikrára kapnak,amit én csak remélhetek csupán.Egy élmény velük beszélni és valóban lelkitársaim mind,nem kívánhatnék náluk jobb barátokat a világon.De most tudom talán elhamarkodottan írom ezen sorokat de úgy érzem pótolható lennék az életükben és mindenkinek kezdődik valamilyen dolog az élete ezen szakaszában.Suli,szerelem,barátok és hanyagnak tartom őket,mert nem figyelik azt,hogy míg ők gyarapítják az emlékeket én máig is azoknak élek,amit nehezen összehoztunk.Nem!Nem hibáztatok senkit,mert mint nekem is nekik is van külön életük,de ez a blogom és mint az írója kötelességemnek érzem leírni ide mindent amit magamban hordozok és most ez bántja a szívem,hogy fontosak az emlékek,de sorban hagyják el a szívemben már régóta óvó helyet,amit külön nekik hoztam létre oly sok szenvedés után az életemben.Arra gondoltam egy ideig magányra kárhoztatom magam míg mindent rendbe nem hozok a saját életemben.Vajon mi lenne akkor?Kibírnám nélkülük és ha ki mit szólna mindenki a nyugodt és korlátlanul új Kai-hoz?
Mikor kinyitottam ma a szemem nem sejtettem mivel találom szemben magamat és azt a eszközt,amivel a szerelmet érzitek ti szerelemre fogható emberek.Szív.Erről lenne most szó.Arra a meglátásra jutottam,amint ma Tai-al beszéltem,hogy szeret,szeret igazán és köszönöm is neki,de nem érzem magam fontosnak ha neki ott van az akit igazán szeret és boldog vele mégha az a személy viszont nem is szereti és soha nem is fogja,mert annak a férfinak a szíve már másé réges-rég és képtelenség hogy Tai-al legyen,mert ez a férfi nem az egyenes emberek közé tartozik.De mint minden ember Tai sem képes a szívének parancsolni és megértem.Én feladtam,hogy tovább küzdjek a lelkével és a szívével,az mellett ami helyes lenne és ésszerű,mert a hatalmas teher a vállamon minden erőm felemészti,és hiába próbálok tőle megszabadulni,minden egyes elejtett kődarabnál kettővel több és nagyobb súly nehezedik rám.A végén felfogom adni ,de mint ahogy most is éppen szenvedek ezeknek a súlyától és nem tud róla senki,ugyan úgy fogok róla hallgatni és nem elmondani senkinek,hogy igen feladtam.Tai-tól is emlékeket kapok már.Próbálok pozitívan az élethez viszonyulni,de most mi sem esne jobban egy mosolynál,amit felém intéznek érzésük kifejtése által.Mit sem érne többet egy egyszerű mosoly felém célozva.Vagy akár egy pillantás,amit felém tesznek.Emlékszel Tai?Mindketten egyszerre mondtuk mikor megmutattam azt a számot.És mindkettőnknek ugyan az tetszett.I LOVE YOU!Hiányzik mindenkivel eltöltött perc.Minden átbeszélt éjszaka és minden mosoly.Hiányoznak a veszekedések,amiből leszűrtük egymás felé,hogy fontos a másik és könnyű megbocsájtani,még ha néha nehéznek is tűnik.Hiányoznak az emlékek a szívemből.Visszakaphatom őket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése